SZÉKESEGYHÁZI HIRDETÉSEK – Szentháromság Vasárnapja (2022. június 12.)

  • Szentháromság ünnepe. Míg a húsvéti idő lezárásaként pünkösd vasárnapján megünnepeljük a Szentlélek kiáradását, Szentháromság vasárnapján egyben szemléljük a háromságos egy Istent. Az ószövetségi ember számára Isten az egyetlen Isten volt, aki felelősséget vállal népe iránt. Az újszövetségben ezzel szemben a Szentlélek által, Szűz Mária méhébe Isten elküldi egyszülött fiát az emberek közé, általa új szövetséget köt. Az Atya így a Fiúval és a Szentlélekkel, a Szentháromságban egy Isten.
  • Június 14-én, kedden lesz a Székesegyház felszentelésének évfordulója.
  • Világméretű szentségimádás lesz a békéért június 18-án, Úrnapja szombatján. Ehhez a közös imádsághoz kapcsolódhatunk a Székesegyházban az esti szentmise előtt 18 órától. 
  • Jövő vasárnap lesz Úrnapja, Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Az ünnepi püspöki szentmise 9 órakor kezdődik a Székesegyházban, majd utána lesz a körmenet a Mindszenty téren.(A parkoló egy része zárva lesz.) Várjuk a híveket, hogy együtt, közösen fejezzük ki imádásunkat és tegyünk tanúságot az Oltáriszentségbe vetett hitünkről.
  • Brenner József nagyprépost pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából hálaadó vasmisét mutat be a Székesegyházban június 19-én, vasárnap 17 órakor. Szeretettel hívja és várja a híveket.
  • Életforrás Családi fesztivál, és Kirakodóvásár lesz a Fő téren és a Romkertben június 16-19 között. A rendezvényen fellépnek többek között Eperjes Károly színművész, Szikora Róbert a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus hírnöke. Megtekinthető lesz a Soltis Lajos Színház „Szerencsés Mária” című misztériumjátéka. Dés László családoknak szóló koncertje zárja a rendezvényt. Jegyek a Castellum Teaházban kaphatók (Berzsenyi tér 3.). Bővebb információ: www.facebook.com/I-Életforrás-Családi-fesztivál-és-Kirakodóvásár

Legszentebb Szentháromság Atya, Fiú, Szentlélek!

A mai napon leborulva előtted, dicsőítelek az egész teremtett világért,
és  azért a teljesszeretet-egységért, melyben hárman egyként éltek.
Gondviselő Atyám, mindnyájunk Teremtője!
Hálát adok neked az életemért, és mindenkiért, akiket hozzám vezettél.
Áldott légy jóságodért, hogy gyermeked lehetek,
és bizalommal Rád hagyatkozhatom.
Köszönöm, hogy szeretetedből a Földre küldted egyszülött Fiadat,
hogy én megismerhettem és követhetem őt.
Atyaisten legszentebb Leánya, Mária!
Te teljes alázatodban IGENT mondtál az Atya hívó szavára.
Kérlek, segíts nekem, hogy mindig igent tudjak mondani Istennek.