SZÉKESEGYHÁZI HIRDETÉSEK – HÚSVÉT 2. VASÁRNAP – ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA (2025. ÁPRILIS 27.)

  • A mai nap az Isteni Irgalmasság vasárnapja van. Teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel: gyónás, áldozás, imádság a szentatya szándékára.
  • Április 28-tól, hétfőtől az esti szentmisék a székesegyházban 19 órakor kezdődnek.
  • Szentségimádási óra lesz a betegekért április 29-én, kedden este a szentmise után a székesegyházban. Várjuk mindazokat, akik találkozni szeretnének az Oltáriszentségben jelenlévő gyógyító Jézussal.
  • Május 1-jén, elsőcsütörtökön az esti szentmise után szentségimádási óra lesz püspök atya és a domonkos nővérek vezetésével. Imádkozzunk minél többen új papi és szerzetesi hivatásokért.
  • A Mária Országa Imaközösség hazánk lelki megújulásáért rózsafüzér imádságra hívja a Híveket május 2-án, pénteken 16.30-ra a zárdatemplomba.
  • Városunk Szent Flórián Fogadalmi ünnepét május 4-én a 10 órakor kezdődő szentmise keretében tartjuk meg. Az 1817-es tűzvész után az itt lakók úgy döntöttek, hogy Szent Flórián napján minden évben gyertyás körmenetet tartanak, fohászkodva közbenjárásáért, hogy kerülje el a tűzvész városunkat. Kapcsolódjunk be az ünnepbe.
  • Május hónapban az esti szentmisék előtt 18.40-től litániát imádkozunk a Szűzanya tiszteletére. Köszöntsük és kérjük közösen égi Édesanyánkat!
  • A személyi jövedelemadó 2×1 %-áról május 20-ig rendelkezhetünk. Kérjük, támogassák a Magyar Katolikus Egyház szolgálatát adójuk 1%-ával, hogy legnagyobb hazai keresztény közösség minél többeknek nyújthasson segítő kezet az oktatás, a betegápolás, a hitélet, a karitatív tevékenységek és család területén. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
  • Brenner János Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja saját hatáskörben felvételt hirdet a 2024/2025-ös tanévre: osztatlan egyszakos hittanár-nevelőtanár, katekéta – és lelkipásztori munkatárs, rövid ciklusú hittanár-nevelőtanár, hitoktató mentor szakirányú továbbképzési szakra. Jelentkezési határidő:  2025. május 31. Részletek: www.bjhf.hu

,,Ma van annak a napja, hogy feltegyük a kérdést: Én, aki olyan sokszor megkaptam Isten békéjét, bocsánatát, irgalmasságát, irgalmas vagyok-e másokkal?”
Ferenc pápa