SZÉKESEGYHÁZI HIRDETÉSEK – ADVENT 1. VASÁRNAP (2025. NOVEMBER 30.)
- Múlt vasárnap a Katolikus Karitász javára a székesegyház hívő népének nagy családja 1.068.850 forintot gyűjtött. Isten fizesse meg nagylelkűségüket.
- Advent 1. és 2. hétvégéjén a szentmisék után a Székesegyház és a Zárdatemplom előterében a Kalász-csoport ismét bemutatja a karácsonyi díszeit, képeslapjait, amelyek adomány ellenében elvihetők. Szíves adományaikat a nyári táboruk javára fordítják.
- Elsőcsütörtökön az esti szentmise után szentségimádási óra lesz megyéspüspök úr vezetésével papi és szerzetesi hivatásokért.
- A Mária Országa imaközösség hazánk lelki megújulásáért ajánlja fel a rózsafüzér imádságot december 5-én, pénteken 16.30-tól a Zárdatemplomban.
- Advent folyamán minden pénteken a hajnali 6 órakor kezdődő szentmise után hívjuk és várjuk a Híveket szeretetvendégségre a Főplébániára.
- December 5-én, pénteken Szent Tarzíciusz ministráns csoportfoglalkozás lesz a Főplébánián az esti szentmisét követően.
- Adventben hétfőtől szombatig reggel 6 órakor kezdődnek a hajnali szentmisék. Hétköznapokon továbbra is van szentmise 7.30-kor és 18.00-kor. Az ének szavával buzdítunk a hajnali szentmiséken való részvételre. „Ébredj ember mély álmodból!” A hittanos gyermekeket és hitoktatóikat szent versenyre hívjuk az adventi szent időben.
- Advent folyamán meglátogatjuk otthonaikban idős, beteg testvéreinket, akik nem tudnak eljönni a templomba, hogy elvégezzék szentgyónásukat és szentáldozáshoz járuljanak. Kérjük, jelentsék be őket a Főplébánián vagy a sekrestyében.
- December 6-án, szombaton az esti püspöki szentmise után kerül megáldásra a felújított Főplébánia épülete. A szentmise után közösen vonulunk át a Főplébániára. Hívjuk és várjuk a híveket!
- Szent Miklós, a Mikulás jövő vasárnap, december 7-én a Székesegyházba látogat a 10 órakor kezdődő szentmise után. A Zárdatemplomba a 10.30-kor kezdődő szentmise után. Várjuk a gyermekeket!
- ,,Váltsuk meg Szent Márton köpenyét” jótékonysági akció keretében, tartós élelmiszer adományokat fogadunk el kizárólag a Főplébánián hivatali időben december 10-ig, amiket a karitász munkatársai juttatnak el rászoruló családokhoz karácsonyra.
- A képviselő-testületi szavazás eredményeként Advent 1. vasárnapjától az alábbi személyek kezdik el ötéves megbízatásukat: Bartos Judit, Böröcz Miklós, Brandisz Márton, Dr. Andor Szabolcs, Gaspari Gábor, Dr. Fülöp Gyula, Dr. Fülöp Gyuláné, Horváth Tamás, Kenyeri Ferenc, Kozma Zsolt, Lakner-Bognár András, Marlovics Norbert, Nagy József, Nagylaki András, Németh Adrienn, Németh Kornél, Óra Attila, Pásztory Zoltán, Rétfalvy Balázs, Dr. Rőthy-Gruber Péter, Takács Imréné Andrea, Takács Tamás, valamint a Zárdatemplomból: Dr. Giczi Gyula és Füzesi Tamás. Eskütételük november 30-án, vasárnap a 18 órakor kezdődő szentmisében lesz. Isten áldása kísérje szolgálatukat!
,,Ma egyre sürgetőbb szükség van bátorságra, hogy merjünk élni és életet teremteni, hogy tanúságot tegyünk Istenről.”
(XIV. Leó pápa)